Közös Valuta
A Közös valuta című játékot azzal a céllal fejlesztették ki, hogy a benne résztvevők kipróbálhassák magukat egy együttműködési versenyben, és ezzel egy időben személyközi és csoportos készségeikben is fejlődjenek. Míg a résztvevő csoportok versenyeznek, addig saját csoportjuk működésére, és a másik csoporttal kiépítendő eredményes kapcsolatra is oda kell figyelniük.
A Közös Valuta kitűnő játék a csapatmunka, a stratégiai tervezés, a vezetésfejlesztés, a nyílt kommunikáció, a konfliktuskezelés, az elvi alapon működő tárgyalás, a problémamegoldás és döntéshozatal területeinek megvilágítására. A játék második változata felhasználható továbbá a változás-menedzselési (kezelési) folyamatok kritikus kérdéseinek megbeszélésére.
Ajánlás
"A Közös Valuta megvalósítása rendkívül testreszabott feladat a Magyar Nemzeti Bank esetében - , de úgy gondolom, hogy ez a stratégiai játék bármely környezetben ugyanolyan energizáló hatás., illetve tanulságos lehet a résztvevők számára, hiszen megélt tapasztalataikon keresztül rendkívül sokat tanulhatnak magukról, a csapattársakról, az együttműködés és a verseny mibenlétéről viszonylag rövid időtartam alatt."
(Kriszt Hajnalka, emberi erőforrások főosztálya,Magyar Nemzeti Bank)
Ár:
70.000.- Ft + ÁfaEgyéb termékek
Kedves Látogatónk!
Amennyiben a két szó jelentését nézzük, felmerülhet bennünk az, hogy miként is lehet hatékony egy „játék” egy tréningprogramban és miként lehet szimulálni ezekkel számos rendkívül fontos szervezeti helyzetet? >>>
Befejezetlen kérdések
Naponta 3 értelmes kérdésre van szükségünk ahhoz, hogy mi magunk és munkatársaink a legjobbakká váljunk.
Ismerkedjünk meg!
Kártyajáték hat témakörben.
I-kártya
Kártyajáték az idézetekkel hat témakörben.




