„A vezető magányossága."
Számos vezetéstudománnyal foglalkozó szakkönyv foglalkozik ezzel a jelenséggel. Amikor vezetőként úgy érezzük, hogy egyedül vagyunk a kérdéseinkkel, problémáinkkal, nem tudjuk, vagy nem merjük másokkal dilemmáinkat megosztani, amikor azt érezzük, hogy jó lenne tanácsot kérni valakitől, vagy csak jó lenne, ha meghallgatnának.
A klasszikus szervezeti, vezetői problémák mellett, többek között erre a vezetői igényre hoztuk létre személyes vezetői tanácsadási, coaching tevékenységünket, amely a vezető és a tanácsadó kétszemélyes rendszerében a kölcsönös bizalom alapján létrejövő, a vezető személyes fejlődését és növekedését, valamint a szervezet eredményességét támogató, közös megállapodásra épülő cél- és eredményorientált folyamat.
A coaching folyamat a vezető számára lehetőséget nyújt,
- a vezetői magány-érzés oldására olyan kérdésekben, amelyekben a szokásos munka- és magánéleti környezetben a vezető nem számíthat elfogulatlan támogatásra,
- a szervezeti, a kapcsolatrendszerből fakadó személyes dilemmák megosztására, feldolgozására és feloldására,
- a vezetői funkcióból adódó kihívások felismerésére és feldolgozására, a saját maga által kívánatosnak tartott szervezeti szerep tisztázására és - szükség esetén - módosítására,
- a vezető által felvállalt, a ki nem mondott, illetve a mélyen meghúzódó, akár nem is tudatos vezetői és személyes célok tisztázására és összehangolására,
- a saját belső erőforrásai felismerésére és sikeres mozgósítására, a feloldhatatlannak tűnő helyzetekben a kiút megtalálására, a megoldáshoz új erőforrás bevonására, új viselkedésformák megtalálására és begyakorlására,
- arra, hogy a vezető saját viselkedését és a viselkedés másokra gyakorolt hatását értelmezni, és a céljainak megfelelően alakítani tudja.
Izgalmas munka ez számunkra, hiszen coaching folyamatainkban - ennek záloga a tanácsadóink személye -, ötvöződik az a sok éves üzleti, tréneri és konzultánsi tapasztalat, amely alapján megfelelő szakmai támogatást nyújthatunk Önnek vagy bármelyik kollégájának.
Ha felkeltették érdeklődését a fenti sorok, hívjon, bennünket telefonszámainkon vagy írjon a training@htconsulting.hu levélcímre, hogy együtt induljunk el ezen az izgalmas fejlődési úton!



