Human Telex Consulting

Rigó Imrével beszélgettünk.

 

 

Tudom, hogy egyetlen kulcsszóba vagy fogalomba nem lehet besűríteni a HR minden mozzanatát, de ha mégis választanod kellene, mit emelnél ki?

Azt gondolom, ma az egyik legfontosabb feladat a megtartás. Az elmúlt évek új fejleménye, hogy nem könnyű jó szakembert, meg egyáltalán képzett és motivált munkaerőt találni. Még nagyobb probléma, hogy más tőkeelemekhez képest az embernek van két lába, és adott esetben kisétál a kapukon. Az egyik legfontosabb feladat tehát a legjobbak, de lehetőleg mindenki megbecsülése, lojalitásuk fenntartása. Minden értéket az élőmunka hoz létre, ezért a HR minden erőfeszítésének arra kell irányulnia, hogy a munkavállalók elégedetten, tudásuk legjavát adva tudjanak és akarjanak dolgozni.

 

Említed a megbecsülést. Ez azt jelenti, hogy a megtartás jellemzően pénzkérdés? Főleg, hogy mostanában a bérek emelkedése lendületet vett.

A válaszom egyértelműen nem. Herzberg óta tudjuk, hogy a pénz nem motivál, igaz, a hiánya demotivál. Tehát működik egyfajta piac, ami alatt jelentősen nem lehet fizetni, mert a legjobbak fognak elmenni, ha túlságosan fölötte vannak a bérek, akkor pedig a vállalat kiárazza magát. A megoldás másutt van: olyan soft elemekben, mint a szervezeti kultúra, a vezetés minősége, a transzparens működés, meg egyáltalán az a bizonyos „employer branding”, amelyről annyit beszélnek már évek óta.

 

Sokat beszélnek az ún. Y generációról is, amely jelentősen különbözik a korábbi „évjáratok” munkavállalóitól. Hogyan látod ezt a kérdést HR oldalról?

Véleményem szerint ez a kérdés enyhén túl lett tolva, hogy mai szófordulatot alkalmazzak. Az triviális, hogy minden generáció más, mint az előző volt, hiszen vannak eleve adott életkori sajátosságok, plusz anyagi, életmódbeli, meg technológiai különbségek. Az, hogy a fiatalok a korábbiaknál individualistább módon reagálnak talán annak a következménye, hogy a világ bizonyos értelemben összezsugorodott, más értelemben meg kitágult. A társadalom az elmúlt évtizedekben széttöredezett, a követhető minták is megsokszorozódtak, amely az „itt és most” szemléletet erősítheti. HR szempontból nézve az a véleményem, hogy ez a generáció nem motiválható csak azzal, hogy minden sarokba csocsóasztalt teszünk. Az értelmes munka és a fejlődés lehetősége, a bevonás, a felelősség delegálása, a nyílt kommunikáció olyan eszközök, amelyek ma is működnek, és végső soron, az elején említett megtartást erősíthetik.

« Vissza

Human Telex Consulting Kft.

1015 Budapest, Toldy Ferenc utca 16/C.
Tel: +36 1 214 0204, +36 1 2251576