Fejlesztési koncepció

 

Navigare necesse est" Nagyon kevés olyan dolog van környezetünkben, amivel életünk legelső napjaitól a legutolsókig annyiszor találkoznánk, mint a tárgyalás, hiszen folyamatosan ennek segítségével próbáljuk érdekeink érvényesítését az első falat tápláléktól az utolsó kívánságig bezárólag, miközben konfliktusainkat is ennek segítségével rendezzük, ha tudjuk.

Így minden bizonnyal helyénvaló az az állítás, hogy az érvényesülés egyik legfontosabb záloga az eredményes tárgyalás, helyes tárgyalástechnikák alkalmazása, ami, mint szinte bármi más, kezelhető spontán tanulási folyamat eredményeképpen, de tanulható fejleszthető is, sőt, mint ilyen fontos kérdéskör, tanulandó és fejlesztendő is

Ebben igyekeznek segítséget nyújtani tárgyalástechnikai tréningjeink, melyeket a megrendelői igények és a résztvevők előzetes felmérése után a kívánt célok elérése érdekében az adott szakmai területet legjobban ismerő trénereink állítanak össze és szabják a résztvevők testére.

Tárgyalástechnikai tréningjeinket, a gyakorlatok magas aránya és a még ennél is magasabb fokú interaktivitás jellemzi, hiszen az igazi tanulás egymás gyakorlati tapasztalataiból meríthető a leghatékonyabban és a leghitelesebben. Mindez a résztvevők saját, már meglévő technikái áttekintésével a korábbiaknál sokkal tudatosabb és magabiztosabb gyakorlati alkalmazási lehetőségeket biztosít, aminek révén mind a szakmai, mind a magánszférában javul az eredményesség.

 

Összefoglalóul egy résztvevői értékelés: „Jó tippek + Jó hangulat = Jó befektetés"

 

Néhány tárgyalástechnikai témakör:

Kennedy Tárgyalástechnikai nyílt tréning

Alap/ haladó szintű tárgyalástechnika beszerzőknek

Alap/haladó szintű tárgyalástechnika az értékesítésben

A Key Account Manager tárgyalási készségei