Human Telex Consulting
Emberközpontú fejlesztési megoldások

Hogyan lettél „beépített tárgyaló”?

Egész életemben folyamatosan tárgyalok, mert ez a megegyezés elérésének az egyetlen legális útja. Negyedszázadon keresztül hivatásszerűen is ezt tettem, mint jónevű cégek beszerzője, beszerzési vezetője, értékesítési vezetője, kereskedelmi igazgatója, tehát végigjártam a ranglistát, megismerve az érem mindkét oldalát. (T.M.)

 

Mi a te feladatod a tréningen?

Egyike leszek azoknak a „beépített tárgyalóknak”, akikkel a tréning során egy nagyon valós gyakorlatban a résztvevőknek meg kell küzdeniük és lehetőleg megegyezésre is kell jutniuk. Ez a gyakorlat lehetővé teszi a résztvevő képességeinek kibontakoztatását, és az utólagos elemzés nem kevés tanulsággal is szolgál.(T.M.)

 

Mitől különleges ez a tréning?

Teljesen egyedi módszertana biztosítja, hogy a tárgyalási helyzetek sokkal élesebbek, életközelibbek, mint általában az egyéb tréningeken az megszokott. A tárgyalási helyzetekből kihozott teljesítmények összemérhetőek, a visszajelzések meglehetősen élesek, direktek. (K.P.)

 

Kinek ajánlod ezt a programot?

Rutinos, tapasztalt tárgyalóknak, akik már máshová nem szívesen mennek el képezni magukat. Akiknél, ha 1%-kal ügyesebben tárgyalnak legközelebb, az sok pénz hozhat a konyhára. És persze azoknak, akiket adrenalinnal tölt el, hogy egy beépített tárgyalóval – személyes fejlődés céljából – megméressenek. (K.P.)

« Vissza

Human Telex Consulting Kft.

1015 Budapest, Toldy Ferenc utca 16/C.
Tel: +36 1 214 0204, +36 1 2251576