2009-ben logisztikai cégek (a DHL, a Schneider Electric (Logisztika) és a Wincanton) vezető szakemberei és HR vezetői, valamint cégünk képviselői, mint egy akkreditált oktatási intézmény, összefogtak, hogy egy célzott, gyakorlati élet talaján álló, gyakorló szakemberek által vezetett, hiánypótló és átfogó képzési programot hozzanak létre. Együttműködésük eredménye a Logisztikai Vezetőképző Program.

Kiknek ajánljuk?

A program célja, hogy olyan vezetőket képezzen (vagy továbbképezzen), akik már ma is rendelkeznek valamilyen szintű vezetői tapasztalattal, frissen kinevezettek vagy a jövőben várható, hogy felelős beosztásba kerülnek és céljuk, hogy képesek legyenek egy raktárbázis\logisztikai központ, önálló vezetésére. Elsősorban olyan vezetők jelentkezését várjuk, akik a logisztikai iparágon belül, a raktározás területén tevékenykednek, azzal kapcsolatos feladatokat látnak el, és ismereteiket szívesen mélyítenék el, ismernék meg az egyes részterületek összefüggéseit, egymásra való hatását. A képzés ugyanakkor nemcsak logisztikai vállalatok munkatársainak szól, hanem bármilyen más iparág vezetői tapasztalattal rendelkező munkatársainak is, akik számára ez a komplex, gyakorlati tapasztalatokon alapuló és azokat átadó  logisztikai vezető képzés személyes fejlődésük, szakmai továbblépésüket hivatott megalapozni.

Miről szól a program?

A program egy folyamatos tanulás, amelynek része a logisztikai tudás, a vezetői ismeretek, a munkatársakkal való együttműködés művészete és az anyagmozgatással járó adminisztratív ismeretek. Mindezt egy olyan környezetben, ahol kiváló szakemberek és a területen érintett résztvevőkkel közösen tanulva sajátíthatják el a résztvevők.

  • Supply chain folyamatok, szállítmányozás
  • Szervezett raktározás, készletgazdálkodás
  • Vámügyi ismeretek
  • Iparági ismeretek
  • Biztonság és munkavédelem
  • Szerződésjog, biztosítás
  • Protokoll
  • Panaszkezelés
  • Minőségi mérőszámok
  • Költségvetés, erőforrás tervezés és követés
  • Projektek értékelése, gazdaságossági számítások és finanszírozás
  • Logisztikai termékfejlesztés
  • Ember a szervezetben (bekerülés a szervezetbe, értékelés, fejlesztés, motiváció, utódlástervezés, negatív teljesítmény, szervezeti szabályok, munkajog), kommunikáció

Mennyi ideig tart a képzés?

A képzési alkalmak (10 alkalom 2010. március 5-november 6 között) esetenként két 9:00-17:00 közötti képzési napot jelentenek. A képzésen szerzett tanulságok, ismeretek alkalmazására a mindennapi munkavégzés során lesz igazán lehetőség, így a képzés igazából 8 hónap, az ütemezett találkozási alkalmak:

  • március 5-6.
  • március 26-27.
  • április 16-17.
  • május 7-8.
  • május 28-29.
  • június 11-12.
  • július 2-3.
  • szeptember 10-11.
  • október 1-2.
  • november 5-6.

Mibe kerül?

A képzés díja                                                                                        500.000 Ft+ Áfa/fő
Mennyiségi kedvezmények
2-3 fő esetén       10% kedvezmény                                                  450.000 Ft + Áfa/fő
4-5 fő esetén       20% kedvezmény                                                  400.000 Ft + Áfa/fő
6 fő felett            24% kedvezmény                                                  380.000 Ft + Áfa/fő

 

Az akkreditált oktatási intézmény jogán e regisztrált képzés díja, a jelenlegi törvényi kereteken belül, a szakképzési alapba fizetett járulékra is terhelhető. (A szakképzés terhére történő elszámolással kapcsolatos kérdéseikkel is bátran keressenek meg minket!)
A képzés díja tartalmazza az oktatás körülményeinek biztosítását, az oktatók honoráriumát, az étkezési költségeket és a résztvevőknek átadott anyagok költségeit.
A résztvevők a képzés elvégzéséről (aktív részvételhez és sikeres záróvizsgához kötött) tanúsítványt kapnak.

Hogyan tudok jelentkezni?

A képzés 13 résztvevővel elindult, A következő képzést egy év múlva tervezzük indítani. Minden további kérdéssel a logisztikai@htconsulting.hu címen érnek el bennünket.